2017. január 12., csütörtök

vmware tools 10.1 és 10.0.12

2015 őszétől kezdve a VMware külön letölthetővé tette a VMware Tools-t. Ezáltal az ESXi verziók és a VMware Tools verziók külön életet kezdtek el élni. Azaz anélkül, hogy ESXi patch jönne ki, ha szükséges, új VMware Tools csomagok jelenhetnek. Ennek persze van előnye , de van hátránya is. Hátrány pl. az, hogy ezentúl hiába tartjuk az ESXi-t a legfrissebb állapotban, egyáltalán nem biztos, hogy a róla elérhető Tools is a legújabb. Sőt, inkább az a biztos, hogy nem.

A másik változás, hogy különválasztotta a mostani operációs rendszerekhez és a régi, már nem támogatott operációs rendszerekhez tartozó Tools verziókat a VMware. Ez elég friss dolog, októberben vált elérhetővé ez a fajta konstrukció. Ennek megint csak lehet értelme, de a számozást egy kicsit átgondolhatták volna. Az lenne a logikus, hogy pl. a 10.0.6-nak a 10.0.12 a frissítése lenne. Pedig nem. Pontosabban régi operációs rendszerek esetében igen, újak esetében nem. A 10.0.12 annak a Tools-nak a verziója, amit a régi operációs rendszerekhez használhatunk. A 10.1 viszont frissíti a 10.0.6-ot újabb rendszerek esetében. . Lehet, hogy csak nekem tűnik zavarosnak? Persze meg lehet magyarázni. A 10.0.x a továbbiakban mindig a régi rendszerekhez lesz használható (bár itt nagy fejlesztésekre nyilván nem kell gondolni), A 10.1.x  pedig az aktuális operációs rendszerekre lesz telepíthető.

A harmadik változás, hogy most már külön Release Notes készül mindkét féle kiadáshoz. Ha máshonnan nem, onnan lehet tudni, hogy mihez mi való. Release Notes 10.0.12 és Release Notes 10.1.0. Az előző bekezdésben emlegetett régebbi és új operációs rendszerek fogalma is értelmet nyer, ha elolvassuk a két dokumentumot.

A fentiek miatt borul a szokásos Tools telepítés is.  Mivel alapállapotban a Tools aktuális verzióját az ESXi-n lévő productLocker linken lévő verzióhoz hasonlítja a rendszer. Természetesen megtehetjük, hogy minden ESXi szerveren a megfelelő helyre felmásoljuk a letöltött és kicsomagolt Tools-t, de ez sok host esetében igen macerás lenne, és minden egyes újabb verzió esetében újra végig kellene csinálni.

E helyett a következő módon járhatunk el.

  • Hozzunk létre egy minden host által látható datastore-on egy mappa struktúrát. (ha követni akarjuk az eddigi felállást, akkor packages/6.0.0
  • Ebbe másoljuk bele a kicsomagolt Tools-t (floppies és vmtools almappák)
  • A vsphere kliensben minden hoston módosítsuk a UserVars.ProductLockerLocation beállítást úgy, hogy az új, közös elérésű helyre mutasson
  • SSH-ne belépve a hostokra a productLocker linket szintén változtassuk meg úgy, hogy az új helyre mutasson. (vagy egy host restart is megteszi)

Persze ha fentieket 100 hoston kell megcsinálni, akkor megint csak nem egyszerű a feladat. Viszont erre találták ki a PowerCLI-t :)

Szokásomhoz híven nem egy szépen kidolgozott scriptet mutatok, hanem csak egyszerűen azt, hogy mit kell tartalmaznia ahhoz, hogy a fenti beállításokat számunka megcsinálja.

$command="c:\powershell\pL.txt" #pL.txt tartalmazza a hoston futattandó parancsokat
$user = "root"
$pw="tikosjelszo"

$host1=get-vmhost host1

$remoteserver=$user+"@"+$host1.Name

get-advancedsetting -Entity $host1 -Name "UserVars.ProductLockerLocation"|set-advancedsetting -Value "/vmfs/volumes/57fe4a2e-21a0072a-c0dc-e41f132e8b64/packages/6.0.0" -Confirm:$false #megváltoztatjuk, hogy az új helyre mutasson

$host1|get-vmhostservice| Where { $_.Key -eq "TSM-SSH"}|start-vmhostservice #engedélyezzük az SSH-t


write-output "yes"|c:\powershell\plink.exe -ssh $remoteserver -pw $pw -m $command #lefuttajuk a pL.txt-ben lévő parancsokat. 

A pL.txt-ben a következő két parancs van:

rm /productLocker
ln -s /vmfs/volumes/57fe4a2e-21a0072a-c0dc-e41f132e8b64/packages/6.0.0 /productLocker

Azaz töröljük a meglévő linket, majd újra létrehozzuk úgy, hogy a megosztott helyre mutasson. Mindezt pedig a plink.exe parancssori alkalmazással használatával érjük el.

Ha a fenti script köré írunk valamilyen ciklust, ami végigmegy a hostokon, akkor már készen is vagyunk.

Ha ezek után megnézzük a virtuális gépeink állapotát, akkor semmilyen változást nem fogunk észrevenni, mivel az ellenőrzés akkor történik meg, amikor bekapcsolunk egy gépet, vMotion-nel elmozgatunk egy gépet, vagy pedig a gépen belül a vmtools szervizt újraindítjuk. Ekkor már az adott gép esetében csak akkor fogjuk azt látni, hogy a legfrissebb tools van rajta, ha valóban az van rajta, ami a közös elérésű datastore-on van. (Ez egyébként a 10.1-es esetében a 10272-őt jelenti)

És persze ezek után már a szokásos módokon mehet a vmwere tools frissítés (kliensből, PowerCLI segítségével, stb)

Remélem segítettem a fentiekkel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése